HTML

Egyik kicsi másik pici

Életünk.

Friss topikok

  • zsopicur: @triszt: ja igen tenyleg. amugy a nagykovet azt magyarazta h a fovarost ok ugy hivjak h buganda de... (2018.10.23. 21:12) Project Woche+SPZ

Címkék

Állatkert+játékok

2014.03.10. 18:50 zsopicur

A picik soha életükben nem voltak annyira aranyosak mint ezen a hétvégén meg kell hogy mondjam. Hogy miért? 1. tudatosan Gábor is és én is sokkal többet játszunk velük aktívan, vagyis odaaüülünk és magyarázunk és építünk, olvasunk stb stb. 2. jól jött ez a 2 napos mefigyelés ugyanis eldöntöttem hogy otthon is szigoruan midnent ugy csinálok mint a bölcsiben, tartjuk a napirendet. 11 kor ebédeltek utána pedig besötétítettem a nappaliban is picit, kihoztam Ákos matracát az ágyából meg azokat a plüssöket amiket kért, cumikat, még segített is: húzta ki a kis matracát, pontosan 2 perc múlva mind a ketten aludtak 2 és fél órán át! Vasárnap szintén ugyanígy, megint csak aludtak 2 és fél órát. Nagyon nagyon örültünk, annyira hogy utána el is mentünk az állatkertbe, 16 fok volt, ragyogó napsütés. 2 kor találkoztunk a Sassival, jött ő is. Ákos fenntartással figyelte az állatokat azért volt pár ami nagyon tetszett neki pl a pingvinek és a kacsák (kacsát meg is etettük). A krokodiloknál megijedt hogy elvesztem és kiborult pedig csak felmentem a lépcsőn, meg nem volt hajlandó fogni se a Gábor se a Sassi kezét, most én vagyok a sláger ami azért cuki J. Az elefántoknál premier plánba kakált be előttünk egy elefánt utána pedig pluszban még egy kisebb patak mennyiségű pisit is útnak indított. Ákos meg is jegyezte h kaka emg h fuj, nem tetszett neki, onnantól kezdve csak az érdekelte hogy miért nem takarítja el valaki. Egyedül az oroszlánnál szólalt meg, mondta h cica. Én meg hogy neem ez egy oroszlán. Mire ő : cicamica. Én emg igen ez egy naaaagy cica, az oroszlán. cica. Utána a jaguar a tigris és midnen más macskaféle is cica volt, azokat pedig Ákos szereti, úgyh tetszett neki. Nem úgy mint a kecskék! Azt hiszem Ákos maradandó lelki sérüléseket és egy életre való irreális félelmet szerzett az állatsimogatóban amit csak hosszú órák terápiájával sikerül majd feldolgozni. Áron persze rohant a kecskék után, simizte őket, de Ákosnak nem tetszettek. Nagy nehezen rábírtam hogy azért csatlakozzon, erre egy kecske egyenesen odament hozzá, Ákos hőkölt hátra, nagyon megijedt, de nem tudott már hova hőkölni, erre a kecske a pfájába mekegett 1000 decibelen h meeee, el lehet képzelni, Ákosnak ez végképp betette a kaput. Utána mekegtünk nekik együtt meg próbáltam elviccelni a dolgot, de Ákos mosolya nem volt őszinte :D A másik súlyos kiborulás akkor volt amikor el kellett jönni a csúszdától, de az is orvosolhat volt 5 perc alatt. Áron szokás szerint egy angyalka volt. 3 órán át sétált a kis lábaival hegyre föl, hegyre le, egy szava nem volt. Én is már tök elfáradtam de ő nem.  minden érdekelte, és mindent mondott: oroszlán- oszlán, -pingvin-pingi, még a krokodillal is próbálkozott. a kakast a lovat és a kacsát pedig már felismerte a képekről (a kacsa mondjuk nála kaka :D) Maximum ha valahol még maradni akart akkor jól belecsimpizett a kerítésbe mint egy kis majom. Piszok erősen tudja magát tartani, alig lehet olyankor lefejteni a kezét meg morgott kicsit de nem sokáig hamar rájött hogy van sok látnivaló. sokkal jobban élvezte összességében az egészet mint Ákos, nagyon boldog volt. A nyuszinál nagyon örült hogy ott volt a képen is a nyuszi meg élőben is, mutogatta hogy az a kettő ugyanaz és mondta is h nyuszi!! erről vannak képek is. A hegy tetején vettünk sültkrumplit, Ákos maga elé húzta az egész adagot, majd nagylelkűen kibányászott egy darabot és odatette Gábor elé:D. Áron meg benyúlta a másikat. Utána minden alkalommal amikor mi is vettünk belőle morgott mint egy medve meg nyünnyögött, nagyon vicces és cuki volt :D. Összességében nagyon jól szórakoztunk midnannyian, Ákos és a kecskés eseten pl azóta is röhögünk :D Sajnos a macit nem találtuk meg de majd legközelebb.

A nőnapi koncert Merseburgban nagyon klassz volt, ott volt a magyar klubb is, sokan voltak, még virágot is kaptam, csak úgy mint Gábortól J

Tudom hogy még odébb van a húsvét, de a suliban ma egész nap gyerekboltokat jártunk végig és azt tanulmányoztuk hogy melyikek a pedagógiailag hasznos játékok úgyh már nagyjából meg is van hogy mit fognak kapni. Nyilvánvalóan semmi sem pedagógiailag hasznos és semmilyen játék nem köti le őket sokáig csak úgy ha ott ülünk velük, de ez nem baj, elérték azt a kort hogy tényleg lehet velük szórakozni meg játszani én szívesen csinálom. Meg hát igen, nem olcsó mulatság de vannak dolgok amikre tényleg szükségük van és megéri, mint ez a bicikli, vagy kell vennünk most nekik sportcipőt, mert a téli cipő nagyon meleg, a régit kinőtték a szandál meg még hideg. 2-3 dolog a kedvenc továbbra is, a vonatépítős, ahhoz lehet hogy veszünk valami kiegészítőt, de így is nagyon jól elvannak vele, szóval nem biztos, a könyvek és a konyha. Persze mellette autóznak is hébe hóba, de vettem nekik (Húsvétra) 3 könyvet, kemény könyv, a rendes könyvet még nem tudják szépen lapozni, szétnyúzzák, de ezeket imádják. (és több értelme van mint venni egy valag csokit amit aztán úgy is mi eszünk meg) Az egyik persze autós meg egyéb járművel és van rajtuk egy kis pötty amit ha megnyomnak akkor még a hang is van hozzá, a másik egy nagyon szép könyv nagyon részletes rajzokkal egy napot követ végig, a harmadik pedig egy nyuszis vonatos!! ami a másik kedvenc. Mégegyszer: egy nyuszi aki egy vonatot vezet! jackpot. A két sláger most amúgy is a vonat és a nyuszi. Ráadásul arról szól h a nyuszinak van 5 tojása amit visz a kis vonatján és midnenkinek ad egyet-egyet, így egyre kevesebb tojás van a vonatban. Nagyon klasszul lehet belőle számolni tanulni. Ja igen plusz vettünk egy könyvesszekrényt is a nappaliba főleg a piciknek kell, nagyon szépen megtanulták már hogy midnent tegyenek vissza oda ahonnan levették, szépen rendet lehet velük tartani úgyh Gábor valószínüleg szegény agyérgörcsöt fog kapni h mennyi pénz megy el már megint a kis törpékre, de ezek nem pár hónapra jók. (na jó kivéve a cipő). Plusz tényleg program is kell már nekik ami sokszor szintén nincs ingyen. Jövő hétvégén megyünk kirándulni meg biciklizni, aztán emg talán a Mayaba stb stb. AZ állatkertbe is szívesen megyünk majd még. Szép idő van és ha egész nap bent vannak megőrülnek. Ja az állatok iránti érdeklődést meglovagolva vettem nekik még pár állatot (eddig is volt ugye kutya, kecske, háziállatok de most már van elefánt, krokodil stb) szépen meg lehet velük tanulni h melyiket hogy hívják. Tehát húsvétra lesznek a könyvek, talán pár vonat vagy egy alagút a faépítőjükhöz, playdoh cuccok (gyurma meg kiszúrók, az is nagyon hasznos) meg még ez az. Még akár nyugodtan a biciklit is odaszámolhatjuk, de azért az mégse olyan mint amit a fészekben találnak J. Láttam még sok nagyon jó dolgot, de tényleg ennyi mos egyszerre elég lesz, majd lesz még szülinapjuk. Na emg Áronnak névnapja április 2.án.

és akkor a képek: http://allat.rhythmsophie.fotoalbum.hu/

http://allat.rhythmsophie.fotoalbum.hu/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketkisnyuszi.blog.hu/api/trackback/id/tr705853043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása