Eljő jelentkezésünk ebben az évben. Próbálok továbbra is időről-időre információval, képekkel stb. szolgálni :). Tudom, hogy nem lehet velük betelni:P
Áronnal voltunk a gyógytornásznál, hát iszonyúan kiakadt. Most már ő is jobban tud üvölteni, úgyhogy volt műsor, szegénykémnek még a könnye is kicsordult. Ha minden igaz már csak 3 alkalom van vissza. Ezt leszámítva elég jól érzi magát, játszik, alszik sokat. Egyik este mondjuk nem akart nagyon lefeküdni, azt hittük valami baj van úgy sírt, de mikor áthoztuk hozzánk ott vigyorgott. Mindketten alszanak szépen este 7 től fél7-7ig reggel, Ákos 2 napja tovább, mondjuk úgy 8 ig. Tegnap együtt fürdött Gábor és Ákos, sőt Áron is beugrott egy 3 percre, de Ákos nem díjazta. Egy ideig nem zavarta, de aztán mikor rá akart mászni Gáborra és nem tudott mert ott volt Áron, na akkor nagyon kiakadt, szóval elvittem inkább Áront :).
Ákos 2 legújabb mániája: belebújik a Gábor cipőjébe, valamint a kis zenélős játszó asztalkáját szétszedni (eddig is néha üldögélt rajta) odatolja minden felé, főleg az asztalhoz és ezt használva lépcsőnek átmászik mindenre (pl rendes székek, imád üldögélni, imádna ha hagynánk-de ez persze nem működik már 2x leesett a nagy kommandózás közben) A kis mutató ujját is odadugdossa mindenhova, hiába szólunk rá ezerszer, tegnap kicsit meg is égette a főzőlapon (nem hűlt még ki teljesen), szerencsére ott voltam így csak picit piros lett semmi egyéb, de tényleg életveszély. A bölcsi project megint csak zsákutca, van itt 1 utcára tőlünk egy tökéletes hely, gyalog 3 perc, BUMI a neve, csak hát közölték h 2015-től van szabad helyük....és máshol ugyanez van. Nem tudom mihez kezdünk, ráadásul az ovikban sem jobb a helyzet, a jobb helyeken de még a legrosszabb helyeken is évekre előre be kell jelentkezni, mi emg azt se tudjuk melyik városba fogunk költözni.
Pár kép:):